Bejegyzések

Ha ezeket eszed, az arckrém és a testápoló is mehet a kukába

Ha azt gondolnád, csak a 40 év felettieket érinti a kollagén hiánya, és az ebből eredő problémák, tévedsz. A kollagén termelődése 25 éves kor környékén kezd el csökkenni, az évek során pedig folyamatosan tovább mérséklődik. Annak érdekében, hogy megakadályozhasd a korai bőröregedést, illetve a kötőszöveteid állapotának romlását, érdemes kicsit hatni a kollagén termelésedre – néhány étellel például kifejezetten termelést serkentő hatást érhetsz el.

10 pohár vizet ivott naponta

A megfelelő mennyiségű víz nemcsak az egészséged szempontjából nélkülözhetetlen. A szépségre gyakorolt hatása is látványos annak, ha elegendő vizet fogyasztasz. Mit tesz a szervezeteddel és a külsőddel napi 10 pohár víz? Íme!

Jöhet a tavaszi felfrissülés

Tavasszal testileg és lelkileg is érdemes felfrissülni, hiszen közeledik a nyár, a jó időnek köszönhetően végre félrerakhatjuk a téli kabátot, elővehetjük a tavaszi, majd a nyári ruhadarabokat. Hogy újra frissnek és üdének érezzük magunkat, itt az ideje több energiát bele fektetni testünk és lelkünk felfrissítésébe. Ebben nyújtunk segítséget az alábbi tippekkel.