Te eleget fogyasztasz ebből a zsírégető ásványi anyagból?
Olvasási idő: 5 perc
Az egyik legfontosabb ásványi anyag a kalcium, amely amellett, hogy közismerten építi a csontokat, segíti az izomműködést, az idegrendszer ingerület-átvitelében és a véralvadás folyamatában is részt vesz. Továbbá, ami már kevésbé ismert tény, szerepet játszik a zsírégetés folyamatában is, segít csökkenteni a testzsír mértékét, és szabályozza az éhségérzetet is. A napi szükséges bevitel 800-1000, terhesség esetén 1200 mg/nap. De milyen ételek jelentik a legjobb természetes forrását a kalciumnak – amelyek nem tejtermékek? Bemutatjuk az 5 legjobb kalciumforrást.
Ezért fontosak a kalciumforrások
Ha kalciumforrás, akkor tejtermék – szinte mindig ezekről lehet olvasni, pedig a tejtermékekre a Föld lakosságának kétharmada intoleránsan reagál, különböző egészségügyi okokból pedig egyébként sem feltétlenül javasolt a fogyasztása. Nagy mennyiségben főleg nem, csekély bevitel esetén pedig a kalciumigényt sem szolgálja ki.
Mikor léphet fel kalciumhiány? Nyilván a kalciumban elégtelen táplálkozás következtében. Ez pedig nem kizárólag az egészségtelenül étkezőket érinti, hanem sok esetben azokat is, akik diétáznak, fogyókúráznak. Ekkor ugyanis számtalan élelmiszer kerül kiiktatásra, a mérsékelt tápanyagbevitellel járó, speciális étkezés pedig kalciumból sem mindig tartalmaz eleget. Ha fogyni szeretnél, olyan étrend mellett érdemes letenni a voksod, amely kalciumban is gazdag, hiszen ezzel még a fogyást is felturbózhatod, és a falási rohamokat is mérsékelheted.
A kalcium felszívódását a D-vitamin segíti elő, így annak bevitelére is érdemes odafigyelned.
Az 5 legjobb természetes, tejmentes kalciumforrás
- Magas kalciumtartalmú ásványvíz
Kevesen gondolnak rá, hogy a napi vízfogyasztással is bevihető a szükséges kalciummennyiség egy része. Ha kalciumhiánnyal küzdesz, válassz magasabb kalciumtartalmú ásványvizet – van, amelyik literenként akár 400 milligrammot is tartalmaz.
- Zabpehely
A mostanában népszerű zabpehely ~50 milligrammos kalciumtartalommal rendelkezik 100 grammonként. Mivel glikémiás indexe közepesen jó és lassú felszívódású szénhidrátforrás, inkább reggelire válaszd! Persze, csak abban az esetben, ha az anyagcseretípusod és a hormontípusod is megengedi a fogyasztását.
- Diófélék, magvak
A diófélék, illetve a magvak közül a legtöbb igazán kiváló kalciumforrás, az első helyet pedig egyértelműen a mák foglalja el ezek között: száz grammja ~1400 milligramm kalciumot tartalmaz.
Szuper kalciumforrás emellett a szezámmag is, hiszen 100 grammban majdnem 1000 milligramm kalcium található. Egyszerre viszont ritka, hogy valaki 10 dkg szezámmagot megegyen, így érdemes a sokszor kevés elvét követni, és gyakran megszórni vele például a salátát, esetleg, ha otthon sütsz zsömlét vagy kenyeret, abban is helyet kaphat.
Szintén jó kalciumforrás a mandula is, bár ez csak ~230 milligrammot tartalmaz 100 grammonként. Mivel nem épp a kímélő ételek közé tartozik, 100 grammot inkább ne egyél meg belőle egyszerre! Mandulatejként, esetleg darált formában hozzáadva a salátádhoz, vagy panírként zsemlemorzsa helyett, kreatívan fogyaszthatod.
A tökmaggal sem lőhetsz mellé, ha növelnéd a kalciumbevitelt: 10 deka tökmag ~650 milligrammot tartalmaz a nélkülözhetetlen ásványi anyagból.
- Zöld leveles zöldségek
Igazi aduász kalciumforrás minden zöld levelű zöldség is, például a spenót, a brokkoli a kelkáposzta vagy a petrezselyemzöld. A spenót 133, a kelkáposzta 97, brokkoli 65, a petrezselyem pedig lenyűgöző, 245 milligrammos kalciumtartalommal rendelkezik.
- Babfélék
A bab, amellett, hogy kiváló növényi fehérjeforrás, rostokban is gazdag, és kalciumforrásként is remek: 100 gramm főtt bab ~160 milligrammot tartalmaz belőle.
Figyelem! – Ahogy a zabpehely esetében már hangsúlyoztuk, nem mindenkinek jó ugyanaz az étel, ugyanolyan arányban. A leírtak irányadók, és arra fókuszáltunk a tartalom összeállításakor, hogy egészséges, természetes kalciumforrásokat mutassunk Neked. Ha valóban teljes értékű, a tested számára ideális étrendet követnél, nem mindegy, miből és mennyit viszel be. Ez ugyanis mindig személyre szabott, anyagcseretípus mérés útján határozható meg, Választ kapsz, hogy Neked mi, és abból mennyi ideális ahhoz, hogy ledobhasd a pluszkilóidat, és visszanyerd a vitalitásodat is.
Az egészség közös ügyünk, segítsük egymást jobb és minőségibb életet élni!