Gyors, mindenmentes és szuper finom diétás karácsonyi süti recepttel
Olvasási idő: 4 perc
A karácsonyi időszak az evésről, nassolásról is szól, és sokan fel is szednek jó pár kilót ilyenkor. Az alábbi édességnek is van ugyan kalóriatartalma – tehát végtelen mennyiséget ebből sem érdemes befalni – de a hagyományos sütiknél jóval kímélőbb. És annyira finom, hogy versenyezni kell majd érte.
Zserbóízű golyók

A zserbó egy klasszikus ünnepi édesség, és most megmutatjuk egy diétás, egészséges, ráadásul glutén- és tejtermék-mentes változatát.
Ami kell hozzá
- aprítógép
- 4-5 szem aszalt sárgabarack
- 2 evőkanál cukormentes baracklekvár
- fél pohár darált dió + annyi, amibe beleforgatod a golyókat
- fél pohár mandulaliszt – helyettesíthető egészen finomra darált dióval, mandulával vagy törökmogyóróval
- 2 evőkanál kakaópor
- pici víz
- rumaroma ízlés szerint
- folyékony édesítő vagy méz ízlés szerint
Elkészítés
- Tedd be az aszalt barackot az aprítógépbe, majd a diót is add hozzá!
- Ezután jöhet a lekvár és a liszt, illetve a kakaó, az édesítő és az aroma és a kb. egy evőkanál víz is.
- Egy olyan homogén masszát kell kapnod, ami gyúrható.
- Ha bármiből kell még bele, túl lágy vagy túl száraz, adagolhatsz nyugodtan, kóstolgasd is közben.
- Az adatok csak irányadók, egy könnyű, rugalmas, cseppet sem kőbe vésett recept.
- Gyúrj a masszából golyókat, két órát pihentesd hűtőben, majd forgasd bele dióba, és tovább pár órát tedd vissza hűlni!
- Ezután fogyasztható is. 🙂
- (Ha nincs aprítógéped, a barackot elhagyhatod, használj fél evőkanállal több lekvárt, és simán gyúrd össze az alapanyagokat!)Jó étvágyat hozzá!
Az egészség közös ügyünk, segítsük egymást jobb és minőségibb életet élni!



